SKIN WORKSHOP

Tetoválás során a bőr alsóbb rétegébe, az ún. irhába juttatnak festéket tű segítségével. A tetoválás maradandó, noha egyes színezékek az idő folyamán veszítenek intenzitásukból. A tetoválást elsősorban művészi ábrák készítésére használják, de hozzátartozik a kozmetika eszköztárához is.
A szakrális minták a testen minden természeti nép sajátjai. A tetoválás őstörténete is a legmélyebb múltba nyúlik vissza. A bőr festésének gyakorlatára utaló nyomokat már kőkori sírokban is találtak. Őseink festették a bőrüket védekezésként rovarok és a hőmérséklet változásai ellen, ellenségeikben félelmet ébresztő külső kialakítása céljából, embertársaik tiszteletének, megbecsülésének megszerzése érdekében (például sebhelyeknek a bőrre való festésével) stb... A tetoválás módjait és magát a tetoválást az emberiség a véletlennek köszönhette, hiszen az ősemberek kormos, koszos testének sebes felületein a bőrbe jutott korom később is "ottmaradt". Így a későbbiekben már tudatosan vihettek fel testükre különböző mintákat.

Az ezzel kapcsolatos legrégebbi források Egyiptomból maradtak ránk. Itt az i.e. IV. évezredből származó agyagfigurák felületén festett, illetve beszúrt pontsoros díszítést, egyes kutatók a tetoválás korai létezésének bizonyítékaként tekintik. Thébában egy női múmián már találtak egyértelmű festéknyomokat, melyek pontok-vonalak voltak, a múmia a XI. dinasztiához tartozott (kb. i.e. 2000 körül).
Szintén Egyiptomban, XIII. Ramszesz idejéből (i.e. 1400-as évek) tudunk a fiatalok és a tehetősebbek ezen szokásáról.

Érdekes lelet az ún. "jégember". 1991-ben Tisenjochban (olaszosztrák határ), az Alpok magas hegyei között férfimúmiát találtak. Radiokarbon kormeghatározási módszerrel korát kb. 5300 évre (i. e. 3300) becsülik. Fegyvereit, ruházatát megvizsgálva egy sor művészettörténeti és egyéb kérdést is újra kellett vitatni. Érdekessége többek között bőrének tetováltsága is. A bőrében talált motívum párhuzamos vonalakból, illetve kereszthez hasonló ábrákból áll. Hogy pontosan mit ábrázol, hogyan s mivel készült, azt nem sikerült kideríteni. Valószínű azonban, hogy mágikus értelme, anyagi hovatartozást jelző szerepe, vagy az egyszerű szerencse jelképei voltak.

Átevezve az európai történelem vizeire, az i.e. V. század görög festészete megörökített frig és trák tetovált karú nőalakokat. E két nép ilyetén díszítési szokásait Hérodotosz is leírta, szerinte e szokás a trákoknál a nemesség jelképe volt... Az athéni Nemzeti Múzeumban őriznek egy festett gipsz női fejet, mely Mükénéből származik, az i.e. XIII. sz.-ból, démont, vagyis őst ábrázol. Arcán és állán apró pontokkal körülvett nagyobb piros pont található, talán Nap-szimbólum, de minden bizonnyal tetoválást utánoz.

A tetoválásnak nyomát leljük a görög mitológiában is: a menádok híres anyjának, Pénelopénak neve azt jelenti, hogy "csíkok az arcon". A spártaiak a hagyomány szerint még a történelmi időkben is magukra tetoválták nemzetségük jelét. Az egyiptomi leletekkel hasonló korú (i.e. IV-V. évezred), mezopotámiai - Úrból és Eriduból származó - agyagszobrocskákon a hegtetoválás félreismerhetetlen jeleit találjuk. Igencsak régi lelet a "Willendorfi Vénusz" - ősanya szobrocska, s nemcsak ezen, de más hasonló korú - és témájú - szobron is találtak felismerhető véseteket.

A későbbiekben ismét fellelhetőek a trákok, akiknek tetoválási szokásait a daldeszi Athenaeusz (i.e. II.sz.) és Artemidorosz (i.sz. II.sz.) is megerősítik. Az ókoriak közül tetováltatták magukat más népek is, így az asszírokról Lukianosz (i.sz. II.sz.) említi, hogy népük jeleként nyakukra és kezükre vannak pontok szúrva.

A mai Erdély területén élt agathürzek "lemoshatatlan jeleiről" Pomponius Male (i.sz. I.sz.) is említést tesz. Xenophon (i.e. IV.sz.) a Feketetenger mellékén élő mosszinok népénél a tetoválást és a testfestést egyaránt említi.
Az ókori britek és piktek mellett a skótok tetoválásairól is van emlékünk Herodian (i.sz. II-III.sz.) és Hispanensis jóvoltából: "a skótok saját nyelvükön festett testükről kapták a nevüket azért, mert vastűkkel és fekete festékkel különböző alakok bélyegével jelöltetnek..." Az említetteken kívül még számos feljegyzés bizonyítja, hogy az ókorban (i.e. V.sz.- i.sz. VI.sz.-ig) a görög-római térségen kívül élő "barbár" népeknél a tetoválás már ismert volt.

Külön probléma a zsidóság tetoválása, hiszen az ószövetségi tilalmak és előírások többféle értelmezést is megengednek. Az őskeresztények tetoválási szokásaikban nyilván elterjedt lehetett a homlok kereszttel való jelölése, melyet - mivel arcunk Isten képmása - Konsztantinosz tiltatott be. A kereszt homlokra való tetoválása kb. a X.sz.-ig létezett, s ez a szokás a Távol-Keletre is eljutott a misszionáriusok által.

A XV-XVII.sz.-ban a Szentföldről hazatérők gyakran tetováltattak magukra vallásos szimbólumokat. Fontos adalék az 1948-ban, Rugyenko által az Altaj-hegységbeli egyik kurgán - feltárásakor talált jól konzerválódott - férfitetem. Ezen szinte az egész testfelületet bebőrító mágikus és realisztikus állatfigurákat találtak, melyek valószínűleg mágikus funkcióval jöttek létre. Még régebbi ázsiai emlék egy i.e. 842-es kínai forrás, mely a Jangce folyónál élo wu törzsnek többszínű, védelmező funkciójú tetoválásait említi.

Az első ázsiai illetőségű részletező közlés Marco Polo tollából ered, aki a vietnami Vörös és Fekete folyó vidékén élők tetoválási szokásait említi. Ez a nép - bár nagy szenvedések árán - különféle, főleg állatfigurákkal díszíti a testét, s ezt ők az előkelőség jelének tekintik. Marco Polo XIII.sz. második feléből származó közlései említik még a mai Yünnan északi részén levő Pansan város lakosainak tetoválási szokásait is.
A tulajdonképpeni kínaiakat, a hanokat nem említi, úgyhogy valószínű, hogy - úgy, mint napjainkban - ők nem éltek ezzel a szokással. Japán első említése a 720-ból származó Japán krónika, megtudjuk belőle, hogy a Jamotából származó férfiak arcán vallási jellegű tetoválások voltak, de olyanok is akadtak, akik kozmetikai megfontolásból viselték. Japánból származik az első írásos emlék is arról, hogy a tetoválást büntetésként - megbélyegzésként - alkalmazták 400 körül.

Virágzásnak indult a többi művészetekkel együtt a tetoválás is az Edo-korszakban (1615-1868). A japán arc- és testtetoválásokat egy kínai forrás is említi 1386-ból. A japán mesekönyvek hőstörténeteinek képein a szereplőkön gyakran láthatunk tetoválásokat, ami a szokás korai és általános meglétére enged következtetni.

Az amerikai indiánok szokásairól még bizonytalanabb emlékeink maradtak. Mindenesetre a régészet által feltárt agyagmunkák hasonlóak ilyen szempontból az egyiptomiakhoz, illetve a perui Nazca-kultúrából származó múmialeletek bizonyítják a szokást az i.e. 200-tól i.sz. 600-ig terjedő időszakból. A gyarmatosítók feljegyzéseinek sokasága pedig mind Észak,- és Dél-Amerika lakóinak eme ősi szokásáról tanúskodik.

A tetoválás történetére vonatkozó adatok a XVI.sz.-tól megsokasodnak, egyenes arányban a Föld fehér foltjainak zsugorodásával. A XVI-XIX.sz.-i időszakban az amerikai indiánokról, a XVIII.sz.-tól Polinéziáról, majd főleg a XIX-XX.sz.-ban Afrika és az ázsiai területek lakóinak szokásairól kerültek elő fontos adatok.
A német W.Joest 1887-ben már nagyjából összefoglalta a tetoválás világméretű elterjedését, s azt az alapvető megállapítást tette, mely szerint a tetoválás legmagasabb szintjét a csendes-óceáni szigetvilágban és Japánban érte el.

Ezen megállapítása mára változatlanul érvényes.